Időjárás
Budapest
| Kik járnak a Tisza-tóhoz? |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2009 november 24., kedd 11:02 |
|
A Tisza-tavi régióba látogató vendégek háromnegyed része magyar, és az előző évekhez hasonlóan továbbra is jelentős a nyugat-dunántúli megyeszékhelyekről érkezők aránya - közölte az idei turisztikai szezonról elkészült értékelés alapján Szabó Lajos, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. regionális irodájának vezetője. A megbízott igazgató tájékoztatása szerint 2009 első kilenc hónapjában 88.167 hazai és külföldi vendég kereste fel a Tisza-tavat és a part menti településeket. Számuk az előző év azonos időszakához képest 3,7 százalékkal csökkent, de ez a csökkenés a belföldi vendégek esetében egy százalék alatti volt. Külföldiek több mint 20 ezren választották úti célként a tározótavat és környékét, közülük a legtöbben németajkúak, illetve lengyelek voltak. Januártól szeptemberig 240.202 vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken, ez a mutató 2008 első kilenc hónapjával összevetve 5,8 százalékos csökkenést mutat. A belföldi vendégek ilyen szempontból is valamivel kisebb mértékben - 4,2 százalékkal - maradtak el. Az adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy az új fejlesztéseket megvalósító településeken, valamint az öko- és aktív turisztikai fogadóterületeken továbbra is erőteljes a vendégforgalom növekedése. Magyarország kilenc turisztikai régiója közül a Tisza-tónál emelkedtek a legnagyobb mértékben az év első hét hónapjában a szállásdíjbevételek. A vendégek egyre tudatosabban választják a Tisza-tavat az aktív üdülés színtereként - vélekedett a szakember. Szabó Lajos jelezte: a vendégforgalom alakulásának elemzése mellett az MT Zrt. regionális irodája és a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság egy pályázat kiírásával az idén is igyekezett versenyre serkenteni a magasabb látogatottság eléréséért mindazokat, akik szolgáltatóként dolgoznak a térségben. A pályamunkák elbírálása után 2009-ben "Az év turisztikai szolgáltatója a Tisza-tavi régióban" címet a különböző kategóriákban a poroszlói Túraközpont és Fűzfa Pihenőpark, a szintén poroszlói Csertői Vendégház és Túraközpont, a kiskörei szabadvízi strand, valamint a tiszafüredi bőrdíszműves alkotóház érdemelte ki. Az év turisztikai rendezvényének a Tiszacsegei Lovasnapokat választották a bírálók.
Forrás: MTI
Tags: |
| Utolsó frissítés: 2009 november 24., kedd 11:04 |
Kategóriák
Balatoni szállás
Diákszállás
Horgászhely
Hotel
Kastélyszálló
Kemping
Lovasfalu
Szálloda
Vadászház
Wellness Szálló




